A könyvek olyanok, mint a tükör: mindenki azt látja bennük,
amit a lelkében hordoz.
/Carlos Ruiz Zafón/
Dr. Pálinkás Imre író, orvos
Írói neve: Alan O'Connor
(Celsior)
Életrajz
Személyes adatok:
Született 1969-ben Budapesten, felvidéki származású szülőktől. Nős, négy gyermek - két gimnazista, egy óvodás és egy újszülött - édesapja.
Irodalom és vidéke:
Könyvkiadás:
Inomi Könyvkiadó, főszerkesztői tevékenység
Szerkesztés:
Inomi és Tuan kiadók könyveinek egy része (leszámítva pl. a Geoframiát és szerepjáték köteteket), plusz egy-két másutt megjelent kiadvány.
Irodalmi fordítás:
„Kard és Boszorkányság 2” antológia, melynek novellái az Átjáró magazin egymást követő számaiban jelentek meg.
Egyéb mozgalmi élet:
Cohors Scriptorium tagság és egy kurzus vezetése Stephen Barnes íróiskolája alapján.
Szerepjáték modulírás: mindkét próbálkozás (A Hetedik, Álmodó Kövek) megjelent 2000-ben, az „Ynevi kalandozások” kötetben.
Olvasmányélmények és egy rendhagyó idézet:
SF tekintetében meghatározó volt tizenegy évesen Francis Carsactól a „Sehollakók”, majd Csernai Zoltántól „Az özönvíz balladája” és Zsoldos Pétertől a „Távoli tűz”. A nyolcvanas években Tolkien írásai -a kemény fedeles, első kiadások- jelentették a találkozást a fantasy irodalommal, amit akkor még, jobb híján, meseregénynek neveztek.
***
„Az írói, irodalomtörténeti és főleg a kritikai körökben amolyan mértéktartó sértegetési forma, ha egy irodalmi művet, főleg regényt lektűrnek, belletrisztikának vagyis olvasmányos olvasmánynak mondanak. Miközben az olvasók legnagyobb hányada azért olvas, hogy figyelmét lekösse, tehát érdekes legyen a könyv.” (Hegedüs Géza)
Írások:
Valamennyi „Alan O’Connor” írói néven, online megjelenést és újrakiadásokat nem számítva.
REGÉNYEK
Hollóidők ciklus:
Hollóidők (Valhalla Páholy 2001) A vas ideje (Inomi 2003)
Sianis ciklus (a történetek sorrendjét követve, nem a kiadások időrendjében):
Síró fém (Ronin 2002) Csillagvető (Tuan 2005)
Aquir gyűrű (Tuan 2006)
Kék éjszakák árnyai (Valhalla Páholy 2000)
Gorviki vér (Tuan 2008)
NOVELLÁK:
Darton nevében – („Hideg karok ölelése” antológia, a Legendák és Enigmák 6. kötete, 1999)
A halál hét arca – („A halál hét arca” antológia, a Legendák és Enigmák 7. kötete, 2000)
Homályhozó – („Homályhozó” antológia, a Legendák és Enigmák 8. kötete, 2001)
Alkalmi vétel – („Alidax gyöngyei” antológia, a Legendák és Enigmák 10. kötete, 2008)
Vörös hegyek – („Alidax gyöngyei” antológia, a Legendák és Enigmák 10. kötete, 2008)
Holdárnyék I-II – („Gro-Ugon farkasai” antológia, a Legendák és Enigmák 11. kötete, 2008)
A démonhegedűs – („Orwella árnyai” antológia, a Legendák és Enigmák 12. kötete, 2009)
Vetélytárs - (Anyrok alkonya, novellafüzér részeként, 2003)
Anvaria vár – (Inomi Magus Alapkönyv, összekötő novella, 2004)
Az alvó úr („A vér városa” antológia, második rész, 2003)
Más papírok:
Orvosi és szakközgazda diploma, meg egy „pharmaceutical medicine” nevű, folyamatban.
Reumatológus szakképesítés. Plusz néhány nyelvvizsga.
Egyéb munkakörök az utóbbi harminc évben (sorrendben, vagy parallel):
strandsöprögető, beteg- és halottszállító, segédápoló (gyermekosztály, illetve pszichiátria), lektor és szakfordító, angol-francia nyelvtanár (nyelv- és magániskolák), mentőtiszt, segédorvos, reumatológus szakorvos, orvoslátogató, orvosszakértő, klinikai vizsgálati koordinátor (Magyarország és volt szoc. országok), gyógyszertörzskönyvezési munkatárs, (Magyarország és EU), szerződéses tanár (eü. továbbképző iskolák), klinikai vizsgálatok felügyelője (Magyarország, környező országok).










Friss hozzászólások