Dr. Sohár Anikó: Hová tűnt az érték és a hagyomány?

A műfordítás helyzete a rendszerváltás után^[1]

A XX. század második felében elvégzett kutatások szerint a fordítás ugyanolyan veleszületett képessége az embernek, mint a nyelvelsajátítás, csupán mértéke különbözik egyénenként. Talán ennek is köszönhető az a vélekedés, hogy bárki képes fordítani. Ez, egy meglehetősen alacsony szinten, igaz is. A szakfordítás, és még inkább a műfordítás azonban szakma, hivatás, amihez ugyan nem kis mértékben szükséges ez a veleszületett képesség, de képzés és gyakorlat nélkül senkiből sem válhat jó fordító. Magyarországon 33 éve folyik fordítóképzés (pl. ELTE FTK), és 15 éve műfordítóképzés (pl. ELTE Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék^[2]).

A fordítástudományban nagy viták folynak arról, vajon a műfordítást külön kell-e kezelni, vagy ugyanolyannak tekinthető, mint bármely más fordítás. Mindkét álláspontot számos érvvel lehet alátámasztani, azonban, legjobb tudomásom szerint maguk a gyakorló fordítók egy emberként vallják, hogy a műfordítás összehasonlíthatatlanul nehezebb és minden szempontból többet követel a fordítótól. Akármelyik nézetet is tesszük magunkévá, az bizonyos, hogy a műfordításnak kitüntetett helyzete van. Először is, minden kultúra arra használja, hogy új dolgokat, eszméket, műfajokat, stílusokat és így tovább honosítson meg általa. A műfordítás mindig is jelentős szerepet játszott a magyar irodalomban, gondoljunk csak a nyelvújítás korszakára, amikor Kazinczy és társai külföldi művek átültetésével, adaptációjával kísérelték meg a magyar irodalmi nyelv megteremtését, vagy a Nyugat körül kialakult műfordítói körre, ami a provinciális irodalmi életbe próbált új színt vinni. Jelenleg a Magyarországon eladott könyvek körülbelül 20 százaléka szépirodalom és ezek többsége műfordítás. Vitathatatlan tehát, hogy a műfordítás vizsgálata roppant sokat elárul egy kultúra aktuális helyzetéről.

Amit ma szemléltetni szeretnék, az része az utóbbi évtizedben végzett kutatásomnak a műfordítás és műfordítók helyzetéről a rendszerváltás után. A kutatás ötlete akkor fogant meg, amikor a leuveni doktorátusomhoz összehasonlítottam az angol nyelvű eredeti sf regényeket a magyar átültetésekkel, és rengeteg hibás vagy helytelen megoldást találtam bennük. Kezdetben ugyanis az volt a hipotézisem, hogy a populáris szépirodalmi művek esetében a fordítás hűséges lesz az eredetihez, valamint pontos is – hiszen az a legolcsóbb megoldás mind a befektetett tudás, mind a befektetett idő és, nem utolsósorban, a befektetett pénz szempontjából is. Ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna.

Az eredmények arra következtetésre juttattak, hogy valami nagyon furcsa kell történjék a hivatásban, hiszen a rendszerváltás előtt igencsak megbecsült és jól fizetett foglalkozás volt a műfordítóé. Meg lehetett élni belőle, ha nem is főúri módon. Még az irodalom perifériájára szorult műfajok esetében is a feladatra kiválasztott fordítók az akkoriban elérhető legjobbak voltak, többségük már elismert a kanonizált irodalom fordítójaként is, sőt, gyakran kitűnő írók-költők is átültettek egyes műveket magyarra, ahogy az a kultúránkban régóta szokásos.

Ezért aztán úgy döntöttem, érdemes megnézni ezt az új jelenséget közelebbről, kezdve kicsiben, egy esettanulmánnyal, majd az eredmények alapján kiterjeszteni a vizsgálatot műfajokra, a szépirodalom egészére, a hivatásra, és természetesen a műfordítás teljes kulturális-gazdasági háttérére.

Az esettanulmányhoz egy komikus regényt választottam, egyrészt a szerzők miatt, az egyiküknek ugyanis én voltam a „hivatalos” magyar fordítója, másrészt, mert a mű, annak ellenére, hogy tele van szójátékkal, kulturális viccel és meglepően mély mondanivalóval, melyek nem kis háttértudást igényelnek az olvasótól, hatalmas sikert aratott angolszász nyelvterületen és nyilvánvalóan óriási kihívást jelent a fordító számára, harmadrészt pedig a fordító személye miatt, aki az utóbbi évtizedben igen sok mindent ültetett át magyarra. Ezenkívül meggyőződésem, hogy a fiatalok a klasszikus kalandirodalom helyett egyre inkább sf, fantasy, sőt, horrorregényeket olvasnak, melyek zömmel angol eredetiből ültetődnek át magyarra, és bizony nem mindegy, sikerül-e az ilyen olvasmányélmények által rendszeres olvasóvá tenni őket, azaz ezekben a műfajokban a jó fordítás különösen fontos (lenne).

A mű, melynek eredeti címe Good Omens, 1999-ben jelent meg magyarul Horváth Norbert fordításában. Két szerkesztő, Győrfi András és Hauck Ferenc is átnézte. A fordítást ketten lektorálták: Papp Cseperke és Józsa Bernadett. Két szerkesztő és két kontrolszekesztő kitűnő fordítással kecsegtetett.

Azonban más a magyar cím, Elveszett próféciák gyanakvással töltött el, hiszen az eredeti könnyedén lefordítható magyarra (Kedvező előjelek), ráadásul jobb is. A borítót már láttam az Interneten, mielőtt megszereztem magát a könyvet, és az is roppant gyanúsnak tűnt: egy vidám, mulatságos benyomást keltő címlap helyett roppant sötét háttér előtt egy elmosódó szárnyú, tinédzser Krisztus-imitáció látható rajta, akibe villámok csapnak, vagy akiből kicsapnak a villámok. Nem igazán illik egy olyan regénynek, amit „mennyei olvasni és pokolian fogsz közben vihogni”^[3] (ezt írta róla a Time Out magazin), de lehet, hogy csak én ízlésem más.

Amikor sikerült egy antikváriumban megszerezni a magyar verziót, természetesen rögtön belemélyedtem. Az eredetit jóval korábban olvastam, de néhány dolog így is azonnal föltűnt, például az, hogy a magyar szöveg jóval rövidebb. Mint köztudott, az angolból fordított művek általában 10 százalékkal hosszabbak az eredetinél.

Néhány mulatságos ferdítést közreadnék. Nincs lehetőség részletes fordításelemzésre, ezért csak hadd mutassak rá, hogy a szöveg tele van leiterjakabokkal, hibákkal, kihagyásokkal és változtatásokkal. A kihagyás és változtatás a szokványos műfordítási folyamatból szinte sosem hiányzik, azonban itt a mérték egészen elképesztő.

A leiterjakabok és a hibák zömmel annak köszönhetők, hogy a fordító nem tud elég jól angolul, illetve hiányos az általános műveltsége, illetve, hogy nem vette figyelembe a szövegösszefüggést, hanem mechanikusan, gondolkodás nélkül szavakat ültetett át, nem pedig szöveget. Gyakorlatilag minden angol állandósult szókapcsolat, idióma – melyektől hemzseg a beszélt nyelv, s melyek olyannyira élettelivé varázsolják a regényt – kimaradt, együtt minden olyasmivel, amiket a fordító lényegtelennek ítélt (pl. jelzők, határozók, többletinformációt tartalmazó rövid mondatok), vagy esetleg, nem tudott lefordítani. Gyakorlatilag nincs olyan oldala a könyvnek, ahol ne találna a figyelmes olvasó ilyen hibá(ka)t.

Leiterjakabok:

A)

eredeti: That’s the weather for you;
fordítás: De be kell érni ennyivel.
jelentés: Nesze neked időjárás!/Az időjárás már csak ilyen.

B)

eredeti: Crowley blessed under his breath.
fordítás: Crowley imádságokat mormolt az orra alatt.
jelentés: Crowley magában szitkozódott /káromkodott.

C)

eredeti: In the graveyard Hastur, the tall demon, passed a dogend back to Ligur, the shorter one and more accomplished lurker.
fordítás: A temetőben Hastur, a magasabbik demon, leült egy sírkőre Ligur, az alacsonyabbik és rutinosabbik lopakodó mögött.
jelentés: A temetőben Hastur, a magas démon, továbbadott egy csikket Ligurnak, az alacsonyabb és rutinosabb lopakodónak.

Az A, B, C példák azt támasztják alá, hogy a fordító nem ismeri eléggé az angol nyelvet, egyszerű szavakat vagy kifejezéseket is félrefordít. Ez azt is bizonyítja, hogy nem tud szótárt használni, illetve, hogy egyáltalán nem használ egynyelvű – jelen esetben angol – értelmező szótárt.

D)

eredeti: It was belching quietly.
fordítás: Éppen jámboran kérődzött.
jelentés: Halkan böfögött.

Mivel a személyes névmás egy keselyűre utal és ez a szövegből egyértelműen kiderül, a fordító hiányos tudása lepleződik le, hiszen a keselyű dögevő és csak a növényevők között fordulnak elő olyan fajták, amelyek az egyszer már lenyelt táplálékot visszaböfögik és újra megrágják. A fordító tehát vagy az általános iskolai biológiaanyagot nem ismeri, vagy – ami még rosszabb – a kérődzés szó jelentését.

E)

eredeti: His job in the payroll department of the Tadfield and Norton Building Society
fordítás: A Tadfield és Norton Építkezési Vállalatnál kapott jól fizető állást
jelentés: Állása a Tadfield és Norton Takarékszövetkezet bérosztályán

Ez a példa jól szemlélteti, hogy a szavak ismerete nem elégséges a jó fordításhoz, hiszen a “building” lehetne építkezés, azonban a szöveg egyértelművé teszi, hogy erről szó sincs. A hiányos angoltudást bizonyítja a „payroll” elferdítése is, nyilván a „sy rolls in money” (dúskál a pénzben) kifejezést értette bele a fordító, ezúttal is tévesen.

F)

eredeti: if you come back there is going to be an almighty row
fordítás: amikor visszajöttök, akkor itt nagyon hosszú sor fog állni
jelentés: ha visszajöttök, istentelen veszekedés lesz
 

Az F példa némi magyarázatot igényel, ugyanis egy beszélgetésből ragadtam ki, ami az Édenből Ádámot és Évát lángoló karddal kiűző angyal és a csábító kígyó között zajlik és azt firtatja, hová tűnt a lángoló kard (az angyal megsajnálta Ádámot és Évát és nekik adta) – tehát a helyzet nagyon egyértelműen a Bibliából származik. Az „almighty” szó két jelentésű: egyrész „mindenható” értelemben Isten állandó jelzője, másrészt az amerikai szlengben „óriási, baromi, oltári” jelentésben használatos, ugyanígy a „row” is két jelentésű, egyrész lehet sor (noha nem sorban állás értelemben!), másrészt azonban veszekedés, azaz arról van szó, hogy amennyiben Ádám és Éva visszatérnek az Édenkertbe, akkor hatalmas veszekedés lesz Isten és köztük. Mivel a „mindenható veszekedés” nem működik magyarul, ezért javaslom fordításnak az „istentelen veszekedést”. Ez a leiterjakab egyértelműen mutatja, hogy a fordító nem csak az angolt, hanem a Bibliát sem ismeri, másképp föl sem merült volna benne, hogy hosszú sor állhat az Édenkertben, hiszen még csak két ember létezik ekkor, akiket kiűztek onnan, ergo nincs ki mögött sorban állni.

Hibák:

Left-footer – fordítás: ballábas; jelentés: római katolikus
Sudden audits – fordítás: hirtelen kinyilatkoztatások; jelentés: váratlan rovancsolások
Fortnight – fordítás: fél éjszaka; jelentés: két hét
For a start – fordítás: egyszer a változatosság kedvéért, egyszer például; jelentés: először is
Cockroach – fordítás: cickány; jelentés: csótány
Fairly contented– fordítás: jóltáplált; jelentés: eléggé elégedett
Iced biscuits – fordítás: jeges aprósütemény; jelentés: minyon
Better achievements – fordítás: sikeresebb ártánykodása; jelentés: jobb eredményei

Ezek a példák ismét azt szemléltetik, hogy a fordító hiányos (nyelv)tudása képtelen megoldásokhoz vezetett, nem mindegy, hogy valami fél éjszaka vagy két hétig tart, viszonylag nehéz összekeverni egy cickányt meg egy csótányt, nem minden római katolikus ballábas, arról nem is beszélve, hogy a ballábast nem használjuk olyan értelemben, mint a balkezest, inkább csak a két ballábas/két ballába van kifejezésben és így tovább. Az utolsó két példa pedig a magyar nyelvhelyesség körébe is tartozik: legjobb tudomásom szerint nem létezik jeges aprósütemény, arról nem is beszélve, hogy az „iced” jelentése „cukormázzal bevont”, az ártánykodás úgyszintén nem létező szó, esetleg ármánykodás akart lenni, és mind a fordító, mind a szerkesztők, mind a lektorok szakmai tudását megkérdőjelezi. Az ilyen gondatlanságra számos példa akad a szövegben (pl. a Velvet Underground együttes nevét szó szerint Bársony Földalattiként magyarítja Horváth Norbert, vagy az „alp” szót alpokként).

Kihagyások, változtatások

A) Jelzők^[4], határozók^[5], beszélt nyelvi fordulatok^[6], rövid mondatok elhagyása (pl. Also, he’d heard that there were missals in the building.; They were the sort you only ever get at the bottom of certain teatime assortments.; A disciplined force.; Hefted his gun.; It wasn’t going anywhere.; He shrugged.; Scarlett stared at the truck.; She’d been doing arms for too damn long.; He toyed with his Perrier.; Occasionally, if he had no alternative, he’d sell one, stb.)

B) Reáliák kihagyása (pl. SNACKS™, local War on Want shop, hot Bovil, stb.)

C) Reáliák megváltoztatása

Most of the Golden Years of Hollywood – fordítás: a hangosfilm első két évtizedének összes jelentősebb hollywoodi sztárja
Soggy Hovis with Marmite – fordítás: sörélesztős sütemény
Harry, the rabbit – fordítás: Pamacs, a nyúl
Kermit, the Frog – fordítás: Breki
Morris Traveller – fordítás: Mini Morris
Scottish eggs and American hamburgers – fordítás:skót kocka és francia kenyér

Mint látható (A és B kategóriák), a fordító minden olyasmit kihagyott, ami plusz információt tartalmazott és nem vitte előre jelentős mértékben a cselekményt, főleg ezzel az eszközzel sikerült elérnie, hogy a fordítás rövidebb legyen az eredetinél. A C pont különösen édekes, hiszen a magyar olvasó esetleg nem ismeri az angol márkaneveket, tehát szükséges lehet a változtatás valami ismerősebbre és érthetőbbre, ez azonban nem magyarázza meg a sörélesztős süteményt, a Pamacsot (miért nem Nyuszi Gyuszi vagy Tapsi, amik a bevett nyúlnevek?), és főképp nem a skót kockát és francia kenyeret, az előbbi ugyanis nem ennivaló.

Sajnálatosképp vég nélkül lehetne folytatni a fölsorolást a szöveg elferdítését okozó példákból, s így aztán nem csoda, hogy ez a könyv hatalmas bukás volt magyarul, a megjelent példányok zöme igen hamar leértékelt áron diszkont könyvesboltokba került és nem nagyon fogyott. Horváth Norbert fordítása tönkresilányított egy kellemes, ötletes, igen szórakoztató és bizony el is gondolkoztató könyvet. Ez a rövid bemutató is szemléltette, hogy bizony a Kedvező előjelek igencsak Elveszett próféciákká alakultak át, és ez nem sok jót sejtet a műfordításokat illetően.

Gyakorlatilag a népszerű műfajokban szinte minden fordítás – és a kanonizált irodalomban igen sok közülük – rossz minőségű, megjelennek bennük az előbb szemléltetett fogyatékosságok (ordító félrefordítások, hibák, kihagyások, a reáliák felemás kezelése, stb.), bár általában nem ilyen mértékben. A minőség hanyatlása, mint kiderült, nem függ a műfajtól, stílustól, korszaktól, hanem sajnos, általános – tisztelet a kivételnek, egyes műfordítóknak és egyes kiadóknak, akik/amelyek szembemennek az árral.

Vajon mi történt a műfordítással? Miért hanyatlott erre a szintre a korábban tekintélyes és jól fizetett foglalkozás a rendszerváltás után?

Nos, azt hiszem, bízvást kimondható, hogy a fordítások iránti hatalmas és még mindig növekvő igénnyel kezdődött a nyolcvanas évek legvégén (pl. a 120 millió kötetes össztermelés 1989-ben). 1989 előtt számos mű került feketelistára, hatalmas lemaradást kellett behozni, óriási szakadékot kellett betölteni új fordításokkal. A könyvpiacon ezrével jelentek meg a kiadók és természetesen nem volt elegendő elsőrangú fordító, aki elláthatta volna a feladatot. Ez elkerülhetetlenül vezetett a hivatás fölhígulásához, számtalan új, tapasztalatlan fordítót bíztak meg idegen nyelvű, zömmel angol szövegek átültetésével. A közvélekedés, miszerint bárki, aki beszél egy idegen nyelvet bármilyen szinten is, képes fordítani, elősegítette ezt a folyamatot.

Honnan kerültek elő ezek az új fordítók? Mindenhonnan. Például a sf műfajban az új kiadók elkezdték a műfaj rajongóit alkalmazni fordítóként, vagy szerepjátékosokat, magyar sf írókat, vagy akár barátaikat és ismerőseiket, akik azt állították, tudnak angolul, azaz ezek az új fordítók nem voltak szakmabeliek, rendszerint nem rendelkeztek semmilyen formális fordítói képzettséggel. Ez magyarázza mindkét nyelv elégtelen ismeretét, a szótárak át nem gondolt, mechanikus használatát, és az általános vagy eseti műveltség hiányát.

A rengeteg új kiadó megjelenése (a rendszerváltás előtt 26 nagy, állami könyvkiadó létezett, csak 1990-ben 5000 kiadói engedélyt kértek, jelenleg a Petőfi Irodalmi Múzeum honlapján 200 szépirodalmi műveket publikáló kiadó van fölsorolva, de a könyvpiac valójában 36 kiadó között oszlik meg: 5 nagy kiadó: piaci részesedésük 36 %, 21 kisebb: piaci részesedésük 55 %) tulajdonképpen nagy mértékben rontott a helyzeten. Az új kiadók úgyszintén nem rendelkeztek tapasztalattal, valamint elégséges tőkével sem, ezért nem alkalmaztak szerkesztőket, kontrolszerkesztőket/lektorokat és korrektorokat. Mindmáig a legtöbb esetben senki sem ellenőrzi a magyarul előállított szövegeket, ez az oka a nyelvhelyességi hibáknak, a kihagyott személyes névmásoknak, a stílushibáknak, a csupa hiba helyesírásnak, a rossz elválasztásoknak (melyek sokszor a szövegszerkesztő elválasztóprogramjának mechanikus, át nem gondolt használatából fakadnak), és így tovább. Szinte soha sem veti össze valaki a fordítást az eredetivel, ez az oka az értelmetlen jeleneteknek és mondatoknak, a leiterjakaboknak, a tévedéseknek, a kihagyásoknak (beleértve a személyes névmásokat), és így tovább. Így fordulhat elő, hogy a fordító a szerkesztőhöz intézett megjegyzése benne marad a kiadott könyvben (vö. Sohár 1997:426).

Az sem javított a helyzeten, hogy az új kiadók közül nem egy külföldi tulajdonban van (övék nagyjából a piac negyede), s habár némelyiknek igencsak szigorú fordítási szabályai vannak, ezek leginkább arra vonatkoznak, hogy miként kerülje el a fordító egyes társadalmi csoportok-rétegek megsértését, magyarul, ezek inkább belső, erkölcsi és politikai cenzúrának tekinthetők, mint minőség iránti elkötelezettségnek. A könyvkiadók helyzete stabilizálódott 1996 után, a tavalyi évben például 12.898 címet jelentettek meg 40.974.000 példányban, az átlagos példányszám meghaladta a háromezret, a forintbevétel csaknem 63 milliárd volt. Ez a kedvező változás azonban nem érintette a műfordítás helyzetét.

A korábbi munkaviszony megszűnése után, manapság a legtöbb kiadó nemigen alkalmazza rendszeresen ugyanazt a műfordítót, inkább eseti megbízásokat adnak. Magától értetődik, hogy emiatt a legtöbb műfordító nem engedheti meg magának, hogy szakosodjék egy műfajra, vagy korszakra, vagy stílusirányzatra, vagy egy alkotó életművére, ami korábban szokásos volt. Ennek következtében gyakorta megesik, hogy különböző műfordítók ültetik át egy sorozat egymásutáni köteteit anélkül, hogy olvasták volna az előző vagy rákövetkező művet, sőt, anélkül, hogy a már lefordított köteteket ismernék. A kiadói mentalitást jól példázza, hogy alig akad olyan, amelyik műfordítóit is föltünteti honlapján (kivétel pl. Ab Ovo).

Sok műfordító írásbeli szerződés nélkül vállalja el a munkát, aminek következtében sosem lehet biztos abban, hogy a kész fordítást ki fogják-e adni, és ki fogják-e fizetni.. Ez persze azt is jelenti, hogy a műfordító kiszolgáltatott a kiadó jóindulatának, és kénytelen jó viszonyt fönntartani vele még akkor is, ha ez kompromisszumokat vagy akár engedékenységet követel a szakmai hozzáértés diktálta szempontokban, vagy pedig elveszít egy fontos megbízót, illetve a legrosszabb esetben a megélhetését. Ez igaz a fizetség és a határidők esetében is, egy műfordító nem nagyon elégedetlenkedhet, mert ugrik a megbízás.

Az átlagfizetség egy szerzői ívért, ami negyvenezer leütés, 2000-ben 6 és 15 ezer Ft között mozgott, ma pedig 15 és 36 ezer között, de inkább ennek a sávnak az alsó régióiban. Mondani sem kell, ez nagyon alacsony bér, a nyugat-európaival összehasonlítva döbbenetesen alacsony.

Az időkorlátok szintén felelősek az összecsapott, hanyag munkáért; egy regényt, függetlenül tényleges hosszától, a kiadók általában le akarnak fordíttatni egy, maximum két hónap alatt. Ilyen rövid idő természetesen nem tesz lehetővé alapos fölkészülést, utánajárást, talán ez magyarázza a korábban említett fordítói hozzáállást a szerző vagy sorozat már átültetett műveihez. A törekvés a tökéletesre vagy a kész fordítás átnézése és -javítása szóba sem jön a lehetetlenül szoros határidő miatt.

Mindennek következtében számos, korábban már bizonyított, kitűnő műfordító elfordult a szakmától és mással keresi kenyerét, ilyen körülmények között nem vállal műfordítói feladatot. Ráadásul azok, akik pályafutásuk a rendszerváltás előtt kezdték el, mára már minimum középkorúak és szakmai tudásukat gyakran nincs lehetőségük átadni a következő nemzedékeknek.

A műfordításkritika, a rendszeres visszajelzés szinte teljes hiánya még azokat a műfordítókat is gátolja az előrelépésben, akik egyébként szeretnének fejlődni és hajlandóak lennének szembenézni a fordításaikban föllelhető hibákkal; egyébként ez egyben a szakma alacsony presztízsét is jelzi. A renomé elvesztését, ami egyáltalán nem meglepő, tehát a szakma fölhígulásának, az alacsony béreknek és a szörnyűséges fordításoknak tulajdoníthatjuk. A műfordítók hírnevét pompásan tükrözi a két hivatásos fordítói szövetség bánásmódja is: gyanakvóan tekintenek a műfordítókra, mintha nem is tartoznának a szakmához, mintha műkedvelők, mintha kontárok lennének. És azok is, többnyire.

Az országos fordítóegyesületek nem képviselik a műfordítókat, elvileg ők az Írószövetség műfordító osztályába tartoznak. Az érdekképviseletre jellemző, hogy egy szimpla „irodalmi ügynökség” keresésre a Google böngészőprogram 61.700 találatot ad, míg a „műfordító-ügynökség”-re a „sajnáljuk, nincs ilyen oldal válasz érkezik.

A műfordítók jogi helyzetét a szerzői jogra vonatkozó törvény szabályozza (1999 LXXVI), de befolyásolják a piacot szabályozó törvények is: például az álfordítások, melyek közvetlen a rendszerváltás után hihetetlen mértékben elterjedtek, az 1995-ös fogyasztóvédelmi törvény hatályba lépése után szinte maradéktalanul eltűntek a színről – ez a törvény ugyanis szigorúan tiltja a fogyasztó megtévesztését.

A helyzet tehát nem túl kecsegtető és nem úgy tűnik, hogy bármiféle változás lenne várható a közeljövőben. Ennek ellenére nem árthat, ha néhány javaslattal fejezem be ezt a rövid ismertetést, mi javíthatna a mai műfordításokon?

Először is, az olvasói vélemények és a műfordításkritika. Ha egy műfordító, kiadó rendszeres visszajelzést kapna az általa fordított-kiadott művek fogadtatásáról, nyilván figyelembe venné ezeket és a jövőben jobb minőségű fordítások kerülnének a piacra.

Másodszor, jól jönne egy minőségbiztosítási rendszer, a formális képzés színvonalának emelése, az ilyen képzés elismerése, a kezdő műfordítók segítése azzal, hogy nagy tapasztalatú szerkesztőkkel dolgozhatnak együtt, és így tovább. Mindez jelenleg álom.

És végül, ha a szakma nagyobb anyagi és erkölcsi megbecsülésben részesülne, valószínűleg képes lenne megtartani a tehetséges fiatalokat, akik ma, sajnos, inkább elmennek egy multinacionális cég fordítási osztályára, mintsem hogy műfordítók maradnának.

Mivel a műfordítás mindnyájunk életében folyamatosan jelen van, hat mindenkire, és, ha silány, képes nagy károkat okozni, talán érdemes lenne elgondolkozni arról, vajon nem kellene-e visszatérni az értékhez és hagyományhoz.

Fölhasznált források:

• A magyar könyvkiadás múltja és jelene. http://www.frankfurt.matav.hu/magyar/konyvtor.html
• A magyar könykiadás és könyvkereskedelem. . http://www.frankfurt.matav.hu/magyar/trend.html
• Könyvforgalom Magyarországon. http://www.mkke.hu
• Cserhalmi Zsuzsa: Tizenkét év irodalomtanítás után miért nem válnak tömegesen olvasókká a fiatalok? http://www.opkm.hu/konyvesneveles/2002/4/Cserhalmi.html
• Nagy Attila – Péterfi Rita: Olvasás, könyvtár- és számítógéphasználat. Gyorsjelentés a TÁRKI és az OSZK 2005-ös vizsgálatáról. http:/www.ki.oszk.hu/kf//2006/1/nagy.html
• Sohár Anikó: Virtual Translations or Cyberpunk. in Hungary in: Klaudy Kinga – Lambert, José – Sohár Anikó, szerk.: Transferre necesse est. Scholastica, 1997. pp 423-431