Dora Craiban – Bemutatkozás

in Portfolio

Dora Craiban (Papp Dóra) 1992-ben született, Baján. Kiskorától kezdve mind irodalmilag, mind zeneileg színes, inspiráló közeg vette körül, melynek eredménye először általános iskolában fogalmazási versenyeken való szereplés, majd a gimnáziumban már saját versek, novellák, cikkek írása volt. Az iskolai lapban is jelent meg írása.
Érdeklődése az irodalom és a történetmesélés iránt egy 17 éves korában elkezdett regény írásához vezetett. Stílusára és regényének motívumaira nagy hatással voltak J. R. R. Tolkien, J. K. Rowling, Anne Rice valamint Gerard Way, az amerikai My Chemical Romance nevű zenekar frontembere. Way zenei munkássága, művészi alkotásai és életfilozófiája is mélyen hatottak az író gondolkodására.

Dora Craiban jelenleg is dolgozik Helena címet viselő romantikus fantasy trilógiáján, melynek első és második része, a Fénytörés és a Szabadesés 2011-ben jelent meg az Aba Könyvkiadó gondozásában. A történet egy természetfeletti képességekkel megáldott fiatal nő, Helena lelki fejlődését kíséri végig, amint gyilkosságokon és szerelmen keresztül próbálja megtalálni helyét a világban. A regények szerkezeti különlegességeként szolgál, hogy minden fejezet mintegy mottóként jelen lévő dalszövegrészlettel kezdődik, mellyel az író a jelenetek hangulatát, mondanivalóját szeretné tükrözni.

Az író továbbra is a fantasy műfajához érzi magát a legközelebb, s ebben a stílusban tervezi megírni még több regényötletét a jövőben.

Helena I. Fénytörés – részlet:

„Érezted már valaha, hogy amikor valami olyasmit értél el az életben, amiért kétségbeesetten dolgoztál, szenvedtél, véres verejtékkel harcoltál, akkor a sikerélmény megváltoztatja a felfogásodat? A gondolataidat másként fűzöd, másként tekintesz a barátaidra, a rokonaidra, a környezetedre? Másként tekintesz még egy pohár vízre is... Úgy veszed észre, hogy a reggeli halványan derengő napfény másként törik meg a felhőkön és porszemcséken, másként hatol be a világba? Így reagálsz, ha beteljesül egy régen áhított vágyad, és így reagálsz akkor is, ha a halál torkából ragadnak ki az angyali, segítő kezek.
Velem mindkettő megtörtént.
A halál torka alatt nem azt értem, amikor a balesetem után úgy éreztem, a pokolra kerülök. A halál fenyegetése mindig ott volt bennem, ott dolgozott, és profi gyilkost faragott belőlem. És akkor jött egy angyal, aki kimentett a lélekhalál kegyetlen szorításából. Azzal mentette meg az életem, hogy elgázolt az országúton.”

 

Olvasói vélemények – Fénytörés:

Nagyon tetszett, érdekes volt a történet, és az idézetek minden fejezet előtt nagyon tetszettek, egyrészt, mert nagyon ötletes, másrészt, mert voltak olyan dalok, amiket nagyon szeretek, és ott mindig felcsillant a szemem! Várom a folytatást! (Julisz)

Először is nagyon tetszett, maga a történet, mert misztikus, romantikus és izgalmas, vagyis teljesen az én stílusom. Odáig voltam a dalszövegrészletektől! A karakterek, de főleg Helena és Jeremy nagyon sokat alakultak, ez vonatkozik mind a gondolkodásukra, mind az erejükre!
Ami nekem még nagyon tetszett benne, hogy más könyvekkel ellentétben, itt éltek a szereplők! Ez apróság, de valahogy nekem így sokkal valóságosabb volt az egész, ez alatt olyanokat értek, hogy fürödtek, aludtak és még ettek is! Tudom, hogy ez nagyon részletkérdés, de nekem ez sokat számított.
Tényleg szokatlan, hogy egy fiatal lány, egy ilyen jó könyvet írjon, főleg a mi kicsi hazánkban! Egyszerűen letehetetlen volt, már nagyon várom a folytatást!
 (Enikő)

Nagyon tetszik, le se tudom tenni, tegnap kezdtem, a ház szalad, de nem baj, ilyen egy jó könyv. Felénél vagyok, holnap estére ki fogom olvasni! (Bea)

 

Az író eddigi mindkét alkotása olvasói jelölést kapott az idei Libri Aranykönyv Díjra szórakoztató irodalom kategóriában:
http://www.libri.hu/aranykonyv/

A Zsiráf magazin 2011. kilencedik számában olvashatunk az íróval egy interjút:
http://www.zsiraf.hu/e-ujsag/9-es_lapszam/

Hivatalos honlap:
http://www.doracraiban.com/

Facebook közösség:
http://www.facebook.com/helenatrilogia

Az író Twitteren, YouTube-on valamint Tumblr-ön:
https://twitter.com/Bounce13
http://www.youtube.com/user/DoraCraibanChannel
http://doracraiban.tumblr.com/

 

© KIMTE Magyar Fantasy Irodalmi Díj