Új tavasz, új fiú, új szerelem…

Hitről, csalódásról, etikáról és az avanizálódás veszélyeiről…

 

Egy kedves barátom, Ákos, aki pár éve külhonban dolgozik, ünnepekre hazautazott, így végre volt alkalmunk hosszasan csevegni múltról, jelenről és jövőről. Egy keveset nosztalgiáztunk, kicsivel többet „komolykodtunk”, és jó sokat nevettünk.

Azonban mindezeken túl alaposan lehordott, amiért – szerinte – a neten rossz a kommunikációm, túlzott fontosságot tulajdonítok a közösség érdekeinek, a sajátomét pedig háttérbe szorítom. Magyarul: nem állok ki az érdekeimért, amikor szükséges, ha mégis megszólalok, többnyire rosszkor és rossz helyen teszem, hallgatok, amikor meg kellene védenem magam, és vitatkozom, amikor a csend lenne a legjobb megoldás.

Próbáltam érvelni, hogy ez régebben volt így, ma már csak szimplán öregszem, és egyre kevésbé érdekel mások véleménye a személyemet illetően (élőben alpári hangnemben fejtettem ki, de most nem teszem :) ), jobban leköt a családom, a barátaim és a KIMTE, különben sincs ilyesmire időm, de hajthatatlan maradt. Ekkor rámutattam, hogy a rólam szóló információk és a véleményem bizonyos történéseket illetően – fogadott testvérem egyik kedvenc kifejezésével élve – a „lőtéri kutyát” sem érdekli a családomon és a baráti körömön kívül, ha mégis, többnyire szándékosan félremagyaráznak, vagy szimplán hazudoznak. Érdektelen, időrabló és felesleges tevékenység mindig mindent tételesen cáfolni, halálosan unom, de szerinte rosszul gondolkodom, és nem bújhatok a lustaság leple mögé.

 

Ákos, mivel megígértem, hogy 2012 elején írok egy hosszú bejegyzést a blogomon, és a te szavaiddal élve, „megvédem magam” (helyette folytathatnám a regényemet is, jobban járnék), hát íme! Kizárólag a barátságunk kedvedért!

Ígérem, nem lesz benne sok köszönet! :)

 

Természetesen nem kezdek minden, valamikor engem ért vádat tételesen cáfolni, annyira még magamat sem érdeklem. Vannak régmúlt események, amik megkoptak, feledésbe merültek vagy unalmasak, a jelen bizonyos eseményei pedig még túl frissek. A véleménynyilvánítás különben is szabad, nem is ismerem azoknak az embereknek a nagy részét, akik rólam hazudoznak a neten (bebizonyosodott, hogy ők se engem).

A bejegyzésemben inkább arra vállalkozom, hogy meséljek kicsit, eloszlassak pár tévhitet, megosszam az általános véleményem (némely esetben konkrétabb véleményem) azokkal, akik veszik a fáradságot és elolvassák. Végül igyekszem csak kicsit megforgatni a kést a még eleven sebekben.

 

Politika

 

A világban és jelenleg hazánkban folyó meglepő eseményekről politikai aspektusban nem kívánok mélyrehatóan foglalkozni, csak néhány gondolat erejéig térek ki rájuk.

Hiába szeretne az ember semleges állásponton maradni, egyre kevésbé teheti, főleg akkor nem, ha unos-untalan szembejön vele a gerjesztett hülyeség a legkülönbözőbb formában. A falkaszellem (hoppá, ezt valamiért nem nagyon illendő használni), jobban mondva a csordamentalitás (ezt lehet?), avagy gépszíj sokakat elkap, és úgy idomulnak az diktátumokhoz kis hazánkban, mintha az anyatejjel szívták volna magukba csecsemőkorban. Némelyeknél ez talán így is van, de nem kötelező hülyének maradni, akkor sem, ha annak születik az ember.

Külön fájó pont, hogy olyan barátaim és ismerőseim szeretnének meggyőzni az igazukról, akikről tudom, hogy az életminőségük romlása az előző kormány hazugságainak idejére vezethető vissza, vagy talán az elmúlt ötven-hatvan évre, mégis minden rosszért egyetlen embert tesznek felelőssé beállva ezzel az ostobák egyre hosszabb sorába. Tudom, gondolkodni kellemetlen és néha fárasztó, sokan képtelenek rá, az emlékezőképességüket is elvesztették, vagy csak szimplán családi örökségként hurcolják tovább azokat az eszméket, amiket beléjük vertek kiskorukban. Tőlem mindenki abban hisz, amiben akar, úgy él és döglik meg, ahogy akar, de senki ne provokáljon vitát erről velem, ne próbálja rám erőltetni a saját véleményét, mert eszmékről vitázni sosem fogok, és kitartok a magam hite mellett. Utálom a politikát, és nem vagyok hajlandó minden pillanatot, amit a neten töltök, politikai gyalázkodó cikkek és vélemények olvasásával tölteni. Sajnálom kedves barátaim és ismerőseim, de a közösségi oldalakon letiltottam mindenkit, aki ilyesmivel teleszemeteli az üzenőfalam, a mailekre nem válaszolok.

 

Blogok

 

Általában kevés az időm, ezért próbálom a lehető legjobban beosztani, és nem foglalkozni érdektelen és felesleges dolgokkal, de időnként mégis belefutok néhány blogbejegyzésbe a neten. Nem lepődöm meg, amikor egynémely blogger még mindig pocsolyának nevezi a magyar fantasztikumot, amikor ugyanarról ír, mint eddig, csak másként cizellálva, kicsit más sorrendbe rakva ugyanazt a 44 betűt. Évek óta semmi sem változott, a szájtépés és okoskodás is a régi, és ha innen nézzük, pocsolyának valóban pocsolya, de kérdés, vajon kik is ücsörögnek benne még mindig?

A különböző csoportok közötti kommunikáció és közeledési, együttműködési szándék gyakorlatilag befulladt érdektelenség vagy lustaság (időhiány?) miatt, miközben hangzatos nyilatkozatok látnak napvilágot az összefogás szükségességéről és lehetőségeiről. Voltak itt már mindenféle kerekasztal megbeszélések, különféle tervek, amik nem valósultak meg, van levelezőlista, amin nem történik előrehaladás az ügyben, van egy kevés közeledés, régi sérelmek elfelejtése (majd lesznek újak), de igazából semmi sem változott az elmúlt évekhez képest, nincs érdemi továbblépés.  Magam is írtam erről egy interjúban, leültem kerekasztalokhoz, beszéltem a sci-fi napon (senki sem idézett belőle egy fikarcnyit se, fel sem figyeltek rá, leköti őket a megszokott nyavalygás). Többen felvetették, hogy nem is kellene ezzel foglalkozni, egyáltalán minek teszem/tesszük.

Tavaly még jó ötletnek tűnt.

 

 

KIMTE

 

A KIMTE ügyeinek intézése sok időmet és energiámat viszi el, többet, mint eleinte vártam, ezért nem túl hatékonyak a személyes kapcsolatépítéseim, nem tudok jelen lenni minden fontos eseményen (sörözésen), megbeszélésen. Ez nem panasz, csupán egy röpke magyarázat. Részemről nem ellenállás, csak a lehetőségek és az idő hiánya (jelzem azoknak, akik a minap lebaltáztak, mert „begubózom”).

A KIMTE tavaly a kezdeti balhékat maga mögött tudva, végül sikeres évet zárt, megtörtént az áttörés, bebizonyosodott a legtöbb döntés helyessége. Az mindenképpen a hasznunkra vált, hogy szakítottunk a Karcolattal, új útra léptünk, és nyitottabbá váltunk, átszerveztük az egyesület belső szerkezetét, lebonyolítottunk pár személycserét. Nem állítom, hogy minden a legnagyobb rendben van, nem szeretnék hamis idilli képet festeni, de az alakulás óta most először jutottunk el oda, hogy elkezdtük kihasználni a lehetőségeinket, és minden esélyünk megvan, hogy elérjük a tervezett célokat. Ehhez sok változásra lesz még szükségünk, talán sok vitára is, de addig, amíg mindenki a megfelelő irányba evez, előrehalad a csónak és nem borul fel.

 

 

Fantasy-díj

 

Sokat gondolkodtam azokról az eseményekről, amik a KIMTE fantasy-díjával kapcsolatban történtek tavaly év végén. Eddig nem láttam értelmét, hogy állást foglaljak az ügyben, elkerülendő a „minden szentnek maga felé hajlik a keze” várható reagálást. De végül is miért ne foglalhatnék állást a KIMTE elnökeként? Ki a legkompetensebb személy, ha nem én? :)

A díj alapításának részleteibe most nem megyek bele. Ebben a kontextusban érdektelenek. Sokkal fontosabb a külvilág, illetve javarészt a fantasztikum belső berkeinek, (érdek)csoportjainak reagálása a díj nevezési rendszerére és a zsűritagok személyére. Anélkül, hogy különféle összeesküvés-elméletekbe bonyolódnék, közzéteszem néhány gondolatomat az ügyben.

 

Amikor megérlelődött bennünk a díjalapítás szándéka, és megtettük az első lépéseket a megvalósítás felé, szerkesztettünk egy kérdőívet, aminek több célja is volt: ismerni akartuk a közönség és a szakma véleményét, bele akartuk vonni a zsáner szereplőit, és persze fel akartuk hívni a figyelmet a díjra.

Nagyjából az történt, amit vártunk, de a fanyalgásokon kívül sok értékes vélemény és javaslat is érkezett hozzánk, ezek feldolgozása valóban segítség volt nekünk.

Azonban elgondolkodtató, hogy most, a díjalapítás után egy évvel épp azok a leghangosabb fanyalgók, akik nem voltak hajlandóak akkor kitölteni a kérdőívet, nem osztották meg velünk ötleteiket, mert számukra snassz, a díjalapítás baromság, és különben is rossz a kérdőív, ők sokkal jobbat tudtak volna írni. Többször kértük, hogy a fórumainkon, közösségi oldalakon vagy akár mailben kezdjünk építő vitát, egyeztetést a nevezési és értékelési rendszerről. Pár kommentet leszámítva semmi sem történt.

 

Kérdezem: miért e tüntető ellenállás azzal a díjjal kapcsolatban, amelyik még egy műnek sem lett odaítélve, mert még csak most lett meghirdetve? Miért az ellenállás és vádirat azokkal a zsűritagokkal szemben, akiknek még nem volt módjuk bizonyítani pártatlanságukat és szakmai rátermettségüket? Miért a sok provokáció és mocskolódás azokkal szemben, akik a legtöbbet teszik a díjért, az egyesületért, a közösségért? Miért kell nyilvánosan „leszarni” a KIMTE vezetőségét és tagjait, „cikinek” nevezni a díjat, összemosni az elnöki pozíciót az írói tevékenységgel, elterelni, csúsztatni, mocskolódni, hazudozni, zsarolni és fenyegetni? Feltételezni a zsűritagokról, hogy eleve tisztességtelenek és nem fognak tisztességes és elfogulatlan döntést hozni? Kifogásokat keresni, régi sérelmeket idézni, etikáról papolni azok részéről, akiknél nyomokban sem található az etikának még a csírája sem?!

A KIMTE tag joggal kérdezheti, de hát mit vétettünk, hogy így bánnak velünk? Miért kapjuk az arcunkba mindezt? Nem vagyunk tömeggyilkosok, nem raboltuk ki a vak nagymamánkat, nem vettük el az ovisok fagyiját, „csak” alapítottunk egy díjat, amivel jutalmazni akarunk!

Az olvasó joggal kérdezheti: mi folyik itt? Egy díj elnyerése ennyire baromira rossz, hogy minden eszközzel hadakozni kell ellene?

Joggal kérdezem: mi a franctól féltek kedves szerzők és kiadók, hogy még a bölcsőben meg akarjátok fojtani az újszülött díjat?! Talán csak nem attól, hogy megmérettettek és könnyűnek találtattok?

Álljunk meg egy röpke pillanatra!

Mi másra gondolhatok akkor, amikor egy magán, de nyitott blogban végre párbeszéd kezdődik a díjról, és ahol végre lehet kérdéseket feltenni, válaszokat kapni, majd a kezdeti kellemes beszélgetés váratlanul (vagy megtervezetten?) egészen más irányt vesz, és a vége Kornya Zsolt nyilvános kijelentése lesz, miszerint „leszarja a KIMTE vezetőségét és tagjait”, és ez az a díj, „amit ciki megnyerni”?

Elgondolkodtató, hogy itt talán Zsolt félelméről van szó, miszerint úgysem nyerné meg a díjat, tehát megpróbálja degradálni.

Elgondolkodtató Gáspár András támadása is ellenem akkor, amikor nyilvánvalóvá válik, hogy nem távolítjuk el a zsűritagok közül Pálinkás Imrét.

Elgondolkodtató az egyik kiadó vezetőjének a véleménynyilvánítás álcája mögé rejtett nyomásgyakorló és felettébb fenyegető telefonja a díjról, a KIMTE „inkompetenciájáról”, a zsűritagok „régi viselt dolgairól”, sajtóközleményről, melyben „kénytelenek lesznek” elhatárolódni tőlünk, és olvasóiknak megtiltani a nevezést.

 

Feltételezve, hogy ezen bejegyzés olvasóinak egy része nincs tisztában az előzményekkel, sem az események nagy részével, haladjunk szépen sorban!

 

Tavaly ősszel László Zoltán blogján páran beszélgetni kezdtek a díjról. Beszálltam én is, tájékoztatást adtam azokról a részletekről, amik még tisztázatlannak látszottak a nevezéssel kapcsolatban. A beszélgetés jól alakult, amíg fel nem vetődött, hogy Pálinkás Imrét ki kell zárnunk a zsűriből, mert „peres ügyei vannak”, melyek vélhetően befolyásolni fogják majd a részrehajlásmentes döntésben. Meglepett, mennyien voltak azon az állásponton, hogy Imre kiválasztása hiba volt a részünkről. Megkaptam, hogy „kétszer is hibáztam”, amikor a figyelmeztetésük ellenére, sem dobtuk ki őt.

Figyelmeztetés?! Miféle figyelmeztetés?

Bevallom, kissé mosolyogtam ekkora naivitás láttán. Azért, mert egyeseknek nem tetszik Imre személye, mert szívesebben láttak volna olyan embert, aki jobban megfelel az ízlésüknek, horribile dictu, brancsbéli, mi majd kezünket-lábunkat törve azonnal engedelmeskedünk?

A vélemény meghallgatása és a tanácsok elfogadása között még ott áll egy egyesület teljes vezetősége és tagsága. Némelyeknek nem tetszik, hogy Imre zsűritag, másoknak meg épp ez tetszik. A KIMTE döntéshozóinak állásfoglalását közzétettük a neten, és a benne foglaltak máig érvényesek. Nyitottak vagyunk a külső véleményekre, figyelembe vesszük az építő javaslatokat, de nem lehet minket zsarolni, és nyomást gyakorolni ránk.

Miután ezt nyíltan kifejeztük, mondhatni, elszabadult a pokol. :)

Kornya Zsolt megtette az ominózus kijelentéseit több más hasonlóan sértőekkel együtt különböző fórumokon, Gáspár András pedig „elővett engem”, és összemosta a szezont a fazonnal, vagyis a KIMTE ügyeiben nem mint elnököt kezdett mocskolni, hanem mint írót, mégpedig a Norstraden csillaga című regényem miatt. Először meglepett a dolog, de jobban belegondolva, már nem. :)

Ahogy András az egyik levelében írta nekem két évvel ezelőtt, „meg kell felelnie a szarember” titulusnak. Jelentem, különösebb erőfeszítés nélkül sikerült neki.

 

Kérdezem, mi köze a fantasy-díj zsűrijéhez a regényemnek? Mi köze András ügyködéseinek ahhoz, hogy ők engem mint írót miként vertek át, és próbáltak hülyét csinálni belőlem, miután fél évig hazudoztak és hitegettek? Mi köze az „íróságomnak” az elnöki tisztségemhez? Fantasy-díj ügyében minden nyilatkozatomat Czinkos Évaként tettem, és nem Eve Rigelként többször kihangsúlyozva, hogy mint elnök nyilatkozom. Én külön tudom választani a kettőt.

András feltételezte, hogy Imre majd minden eszközzel megakadályozza, hogy ő megnyerje a díjat? Vajon hasonló helyzetben ő így cselekedett volna?

Persze ezek a kérdések költőiek, nem várok választ rájuk.

Enyhe kifejezés, ha azt mondom, meglehetős arroganciára utal András részéről a kiadó honlapjának fórumán engem mocskolni, és a kiadó vezetése részéről mindezt engedni. Az első bejegyzést, amit írt rólam, az egyesületről, amiben köp egyet a Cherubionra, az Avanára és az olvasókra is, az első verzió után „keményebbre” vette, vagyis még sértőbbre írta át. A Norstraden csillaga regényemről és a kiadás körülményeiről közöltek sem felelnek meg a valóságnak, és annyira röhejesen hazugok az állítások, hogy talán cáfolni sem érdemes őket. Gyakorlatilag plágiummal vádol, miközben degradál, sérteget, és új „igazságot” kreál.

Magam nem olvastam a bejegyzéseket, míg fel nem hívták rá a figyelmem, és sürgettek, hogy válaszoljak és cáfoljak. Akik ismerték az igaz történetet a regényről, nem értették, miért nem teszek semmit.

Egyrészt nem sok értelmét láttam akkor cáfolni, amikor a cél nem az én védelmem, hanem a díjé volt, másrészt továbbra is úgy érzem, még mindig nem érkezett el a részletes cáfolatok ideje.

Ezért most is inkább csak mesélek kicsit a regényről. Épp csak futólag a felszínt kapargatva.

 

Jelzem, hogy az Andrással történt teljes levelezést elmentettem, mint ahogy az összes az őszi balhéra vonatkozó fórumos bejegyzést és komment is, ezért felesleges törölni azokat most, screenshotban mind megvannak. Még a László Zoltán blogján leírtak is, hiába törlődött mind a 132 komment „véletlenül”.

 

Annak ötlete, hogy M.A.G.U.S regényt írjak, három évvel ezelőtt a pilisi nyári cherubionos találkozón merült fel. András, a Cherubion és a Delta vezetése mind itt ültek a kertemben, ették a főztömet, és beszélgettek a fáim alatt. Nemes István javasolta, András elfogadta, a Delta vezetése pedig támogatta a regényemet, elkezdtem hát az anyaggyűjtést, Ynev tanulmányozását, és többször összeültünk Andrással, amikor is tanácsokkal látott el.

Elküldtem neki egy kész, részletes szinopszist, amit eredetileg Worlukra szántam, de a történet, András szavaival élve, „simán átültethető Ynevre”. A szinopszis tetszett neki, és azt javasolta, a főhőst alakítsam át Kalidar karakterére. Ellátott néhány instrukcióval, én pedig nekiláttam az írásnak.

Jeleztem, hogy gyorsan fogok haladni, mivel napi 14-16 órát ülök olyankor a gép előtt csak a regényre koncentrálva, de ez nem összecsapás, hanem minden más alárendelése az alkotásnak. A regénnyel feküdtem és vele keltem, gyakorlatilag benne éltem az utcán, boltban, az orvosnál, és fogmosás közben.

Elküldtem Andrásnak az első 8 oldalt, megfelel-e stilárisan a szöveg, jól indítottam-e a sztorit.

Azt válaszolta, hogy remek, végre áttörést következik be Yneven.

Elküldtem az első 80 oldalt.

Azt válaszolta, zseniális, nem is várt tőlem mást, semmi különös gond nem lesz az esetleges javításokkal.

Befejeztem a regényt, majd leadtam és vártam.

Egyik éjjel 11-kor kaptam egy telefont a Kiadótól, hogy a regény átment a korrektúrán, várhatóan két napon belül nyomdába kerül.

Ezek után úgy telt el fél év, hogy András a kiadó vezetésére mutogatott, hogy miattuk csúszik a megjelenés, a vezetés Andrásra mutogatott, hogy még nem fogadta el… stb.

Amikor végül megkaptam a várt válaszokat, nem volt bennük köszönet.

András dekódolta az előző leveleit, miszerint nem úgy kellett volna érteni mindazt, amit leírt, ahogy értettem, hanem épp ellenkezőleg. A regény szar, a történet nem illik Ynevre, a karakterek rosszak, a szöveg stilárisan gyermeteg.

Nem mondom, hogy nem lepődtem meg. Újraolvastam a leveleket, és bár próbáltam másként értelmezni, a „zseniális”, az „alig van benne hiba”, „végre áttörést lesz Yneven” kifejezéseket, nem nagyon ment.

Megtudtam, hogy András három olyan ember véleményét vette alapul, akik érdekeltek abban, hogy cherubionos író ne nagyon kerüljön be közéjük, és valójában sosem olvasta a művemet.

A kiadóval megegyeztünk, hogy a regény megjelenik Worlukon, ha átírom oda, de persze jóval kevesebb honorért.

Mivel eredetileg is worlukos volt a sztori, nem jelentett nagy erőfeszítést visszaírni, így 2010 őszén megjelent Norstraden csillaga címmel. Egyáltalán nem bántam.

Meglepő, hogy ez a szar regény eddig gyakorlatilag csak jó kritikákat kapott fórumokon és mailben is, sőt sokak szerint az eddigi legjobban sikerült művem. Nem tudom. Én szerettem írni.

Mindezek után Andrásnak megköszöntem a segítségét, biztosítottam a további nagyrabecsülésemről, a kiadónak megköszöntem a lehetőséget, hogy megjelent a művem, és lezártam az ügyet. Soha, sehol semmilyen fórumon nyilvánosan nem írtam egyetlen rossz szót sem arról, hogyan csináltak hülyét belőlem.

András részéről nem kis paranoiára vall „megelőző csapást” mérni rám két évvel később épp akkor, amikor a díj körül dúlnak az indulatok, és össztűz zúdul Pálinkás Imrére.  

Vajon mindvégig ezzel foglalkozott, ez rágta belülről, mint a lelkifurdalás apró férge?

Nem hinném. Mármint a lelkifurdalást.

Az a támadás, amit egyidejűleg zúdított rám/ránk András és Kornya Zsolt, remekül mutatja a valós jellemüket. Egy ember lehet bármilyen nagy író, ha embernek hiteltelen és etikátlan, írónak is előbb-utóbb éréktelenné válik.

Andrást személyesen kértem fel tiszteletbeli tagnak a KIMTE nevében anno. Bár ezt tagadta, azt írta, fogalma sem volt róla, hogy a „smúzolás” tiszteletbeli tagsággal is jár, ugyanabban a postban saját magát cáfolta akkor, amikor leírta, hogy mint meghívott tag figyelmeztetett engem az „avanizálódás” veszélyére. Azok után, hogy szembefordult az őt nagyrabecsülő szervezettel, a tagokat megalázta, az a legkevesebb, hogy a tagok megvonják tőle a bizalmat, és kizárják a soraikból.

 

Azt hiszem, valóban öregszem, egyre kevésbé érdekel mások véleménye a személyemet illetően. Most, amikor mindezt leírom, semmiféle elégtételt nem érzek, mert közzétettem a valódi történéseket, és „megvédtem magam”. Inkább szánalmat érzek az emberi kicsinyesség és ostobaság láttán, és elgondolkodtat, mivé lettek ezek a „nagy írók”, akik valamikor megforgathatták volna a világot.

 

Most majd jönnek a blogbejegyzések, igen, persze a sértettség… meg a csúnya ívrigel miket írt, és miért épp most, és miért így, és egy egyesületi elnöknek különben sem szabad véleményt nyilvánítania, jobb, ha kussol, nehogy elromoljon a kommunikációja.

 

Jelentem: új fiú, új tavasz, új szerelem…

Sőt! Új szelek fújdogálnak mifelénk.

 

Boldog 2012-t mindenkinek! :)