Fantasy-díj – Szavazás

Fantasy-díj – Szavazás

2012.03.03-tól megtekinthető a díjra nevezett művek népszerűségi listája.
A pontszámok alapján létrejött sorrendet hetente frissítjük.

A műfordítás helyzete a rendszerváltás után

A műfordítás helyzete a rendszerváltás után

Dr. Sohár Anikó egyetemi docens, műfordító négy esszéje a műfordítás nehézségeiről, buktatóiról.

Dr. Pálinkás Imre – Interjú három részben

Dr. Pálinkás Imre – Interjú három részben

Dr. Pálinkás Imre, a netes oldalakon, fórumokon Celsior néven ismert író és szerkesztő interjút adott az SFportal stábjának a Csillagvető című M.A.G.U.S. regény újbóli megjelenésének apropójából. 

Forrás: SFportal

A Hunyadiak nyomában – Bán Mór-interjú a Nagy Magyarországban

A Hunyadiak nyomában – Bán Mór-interjú a Nagy Magyarországban

2011 novemberében jelent meg a Hunyadiak történetét feldolgozó regénysorozat ötödik kötete. A lebilincselően izgalmas és korhű történelmi mű fehér hollónak számít a hazai könyvpiacon. 
Az interjút készítette: Szakács Árpád
Forrás: Történelemportál

Beszélgetés Kollárik Péterrel készülő könyve kapcsán

Beszélgetés Kollárik Péterrel készülő könyve kapcsán

A verebek is csiripelik: kiváló fordítónk, Kollárik Péter életrajzot ír. Nem is akárkiről.
Ray (Raymond Frederick) Harryhausen a filmtörténet egyik legnagyobb mágusa. Filmjeit nemzedékek izgulták végig idehaza is, de róla igen keveset tudnak. 

KIMTE Magyar Fantasy Irodalmi Díj 2012 – Pályázat

KIMTE Magyar Fantasy Irodalmi Díj 2012 – Pályázat

Műveket bárki (szerző, könyvkiadó, olvasó) nevezhet, amennyiben a zsűri részére megküldi az öt példányt a műből. A zsűri a nevezések alapján dönt arról, hogy a mű megfelel-e a pályázat kritériumainak.

A nevezési határidő: 2012. március 1. éjfél.

 

Nevezések 2012

A KIMTE Magyar Fantasy Irodalmi Díjra nevezett művek listája

Tájékoztató!

A KIMTE Magyar Fantasy Irodalmi Díjra nevezett művekhez szívesen fogadunk ajánlókat, recenziókat, amiket regisztráció* után a választott nick mellett saját névvel bárki beküldhet a Tartalom beküldése / Cikk menüpont segítségével. A beérkezett írásokat a moderátor ellenőrzés után 24 órán belül közzé teszi. Az ellenőrzés kizárólag a formátumra és a szövegre (spamszűrés) irányul, nem a tartalomra vagy szerző személyére. Kérjük, hogy a szerzők a recenzió írásakor kerüljék a személyeskedő hangvételt, és ügyeljenek a szöveg minőségére!

* A KIMTE honlapok között átjárás van, ezért egyetlen regisztrációval bármelyik elérhető.

Közlemény

in Hírek

2012. május 26-án, a KIMTE idei első közgyűlésén módosítjuk a KIMTE Magyar Fantasy Irodalmi Díj végleges nevezési rendszerét olyan módon, hogy a már érvényes nevezéssel rendelkezők ne kerüljenek hátrányba, a függőben lévő nevezések pedig véglegessé válhassanak.

A módosításokra azért van szükség, mert a díj meghirdetésének pillanatában még nem látszottak azok a hiányosságok, amiken mindenképpen javítanunk kell. Mivel ez a díj első éve, nagyon fontos, hogy még a díjátadó előtt lerakjuk a masszív alapokat, amikre a következő években építkezhetünk...

Ajánló - Az elveszett tündérfalu

in Könyvajánló

Kezdeném egy ordas közhellyel: nem könnyű bármit is írni egy sorozat második részéről. Engedelemmel feltételezem azt, hogy aki veszi azt a fáradságot, hogy erre az agymenésre rákattint, az már legalább a Második Atlantiszt olvasta.

A trilógiák középső kötetein mindig nagy a nyomás, hogy valami, az első könyvön túlmutatót nyújtsanak, és akárhogy is forgatom az objektívemet, számomra Az elveszett tündérfalu egyértelműen megugrotta ezt a lécet. A millió forintos kérdés: miért?

Induljunk el a listán: nem árt, ha egy regénynek jó története van. A tündérfalu cselekményváza olyan, mint ha egy valódi boszorkánykonyhából került volna ki – minden egyes, viszonylag messziről elindított szál a megfelelő pillanatban kerül a főáramba, hogy a lehető legtöbb feszültséget teremtse meg a szerencsétlen szereplők között. Ipari kémkedéstől félresikerült csábításon át gyilkos összeesküvésig minden égi jóban (és persze megfelelő mennyiségű rosszban) lesz része az olvasónak, csak győzze követni a karakterek mozgását, ami a regény végén egy több szemszögből bemutatott tetőpont-jelenetben csúcsosodik ki.

Zenit – Balor szeme

in Könyvajánló

Massár Mátyás könyve, a Balor szeme az Alexandra Kiadó gondozásában jelent meg a 2011-es év folyamán. A mű a „Zenit – Az örökség” összefoglaló címen futó urban – avagy városi – fantasy sorozat második kötete.
(Az első kötetről, Horváth György Ólompegazus című regényéről a http://www.fantasybooks.hu/?p=397 címen olvashattok ismertetőt.)
 
Az író, Massár Mátyás neve a régi szerepjátékosok számára ismerős lehet: ő volt a 90-es évek elején megjelenő Bíborhold fantasy és szerepjáték magazin felelős szerkesztője. Aztán később nem csak szerkesztőként, hanem regényíróként is kipróbálta tehetségét – a Balor szeme írói munkásságának legújabb eredménye.

Miről olvashatunk a könyvben? 

Közgyűlési meghívó

in Hírek

Tisztelt KIMTE Tag!

Ezúton is értesítelek, hogy elnöki tisztségemnél fogva, a javaslatomra a KIMTE 2012. évi rendes közgyűlését 2012.05.26-án 13 órai kezdettel összehívom.

Tájékoztató a nevezésekről

in Hírek

A KIMTE a Delta Vision és a Cherubion kiadók műveire érkezett nevezések érvénytelenségéről előzőleg közzétett tájékozatóját visszavonja.

Indoklás:
A KIMTE egyeztetést folytatott a díj zsűritagjaival, és arra a döntésre jutott, hogy a fennálló helyzet a nevezési rendszer pontatlanságából adódott, ezt használta ki a két kiadó. Mivel az egyesület és az értékelést vállaló zsűritagok a tevékenységükkel továbbra is a magyar fantasztikumot szeretnék támogatni, és fontosnak tartják a szerzők és az olvasók akaratának tiszteletben tartását, a következő hetekben megoldást keresnek a nevezési anomáliákra. Ezért a Delta Vision és Cherubion kiadók műveire érkezett nevezések továbbra is érvényben maradnak.

A fennálló helyzetért minden felelősséget vállalok.
Czinkos Éva, a KIMTE elnöke

Tájékoztató a KIMTE Magyar Fantasy Irodalmi Díj nevezéseinek visszavonásáról

in Fantasy-díj nevezés

 

A KIMTE sajnálattal értesíti az érintett szerzőket, olvasókat és fantasy rajongókat, hogy az első KIMTE Magyar Fantasy Irodalmi Díjra nevezett művek közül a Delta Vision és Cherubion kiadók által megjelentetett művek nevezése érvénytelen, így a mai naptól ezen művek visszavonásra kerülnek.

Indoklás: A Delta Vision és Cherubion kiadók vezetése megtagadta a már érvényes nevezéssel rendelkező (az öt példány és/vagy öt fénymásolat biztosítása a zsűritagok részére) művek példányszám igazolásának kiadását a fantasy-díj koordinátora és a zsűritagok számára. A KIMTE Magyar Fantasy Irodalmi Díj nevezési rendszerének értelmében csak azok a művek nevezhetők (bárki által) a díjra, amelyek rendelkeznek megfelelő példányszám igazolással. Bár a szerzők a nevezéseket nem vonhatják vissza, a következő művek nevezése így mégis érvénytelen:

Dora Craiban – Bemutatkozás

in Portfolio

Dora Craiban (Papp Dóra) 1992-ben született, Baján. Kiskorától kezdve mind irodalmilag, mind zeneileg színes, inspiráló közeg vette körül, melynek eredménye először általános iskolában fogalmazási versenyeken való szereplés, majd a gimnáziumban már saját versek, novellák, cikkek írása volt. Az iskolai lapban is jelent meg írása.
Érdeklődése az irodalom és a történetmesélés iránt egy 17 éves korában elkezdett regény írásához vezetett. Stílusára és regényének motívumaira nagy hatással voltak J. R. R. Tolkien, J. K. Rowling, Anne Rice valamint Gerard Way, az amerikai My Chemical Romance nevű zenekar frontembere. Way zenei munkássága, művészi alkotásai és életfilozófiája is mélyen hatottak az író gondolkodására.

Dora Craiban jelenleg is dolgozik Helena címet viselő romantikus fantasy trilógiáján, melynek első és második része, a Fénytörés és a Szabadesés 2011-ben jelent meg az Aba Könyvkiadó gondozásában. A történet egy természetfeletti képességekkel megáldott fiatal nő, Helena lelki fejlődését kíséri végig, amint gyilkosságokon és szerelmen keresztül próbálja megtalálni helyét a világban. A regények szerkezeti különlegességeként szolgál, hogy minden fejezet mintegy mottóként jelen lévő dalszövegrészlettel kezdődik, mellyel az író a jelenetek hangulatát, mondanivalóját szeretné tükrözni.

Az író továbbra is a fantasy műfajához érzi magát a legközelebb, s ebben a stílusban tervezi megírni még több regényötletét a jövőben.

Zenit – Ólompegazus

in Könyvajánló

Horváth György könyve, az Alexandra Kiadó gondozásában megjelent Ólompegazus, egy érdekesnek ígérkező fantasy sorozat kezdete. A Zenit – Az örökség sorozat első kötete egy urban – avagy magyarul városi – fantasy környezetbe helyezett történetet mesél el, azaz nem egy klasszikus, sword and sorcery írással van dolgunk. Nem egy kitalált mesevilágban kalandozhatunk tehát, hanem a mai Magyarországon, napjainkban élő szereplők történetét követhetjük végig a kötet lapjain.  Miről is szól a könyv?

Spirit Bliss: Kígyók sziszegése

in Fantasy-díj nevezés
 
A stúdió már hosszú évtizedek óta gyártja a sikerfilmeket. Itt megszokott a luxus és a csillogás. Sokan eladnák a lelküket is, hogy bekerüljenek ebbe a közegbe... Vagy a gyerekeik lelkét. Mikor Peter Summers, menedzser rádöbben, hogy a filmstúdió, amelynek dolgozik, sötét ügyekkel foglalkozik, először nem tudja, mit tegyen. Egy dologban biztos csak: nem fordíthatja félre a fejét! Bizonyítékokat kell gyűjtenie... Egy régi álom, amely most valóra válhat. Külföldi koncertkörút, hírnév és pénz. És egy új, ami veszélybe kerülhet. Szerelem, házasság, család. Julie Parker mindig is híres énekesnő szeretett volna lenni. Aztán megismerkedett Peter Summersszel és beleszeretett. Most minden, amit szeretne, hogy Peter felesége lehessen. Izgatottan készülődik élete legboldogabb napjára, ami hirtelen rémálommá változik. A vőlegény nem jelenik meg az oltár előtt, másnap pedig feltűnik a rendőrség a rossz hírrel: Petert lelőtték.
 
Könyvmolyképző, 2011
 
 

Szurovecz Kitti: Fényemberek

in Fantasy-díj nevezés
 
Egy lány, aki tehetséges, bájos, hebrencs és különc. Egy lány, akiről a felsőbb erők úgy rendelkeznek, meg kell halnia. S egy égi lény, egy Fényember, aki mindent megtesz, hogy a lány élhessen, mert első látásra beleszeretett. Csakhogy…
 
"Égi törvénykönyv, 123. paragrafus: 
A Fényember arra hívatott, hogy a földi élet utolsó pillanatában átsegítse a távozó Lelket a túlvilágra. Fényember az utazó Lélekkel nem teremthet személyes kapcsolatot, nem táplálhat iránta érzelmeket, annak távozását nem gátolhatja. A törvény megszegése felborítja az egyensúlyt az univerzumban – elhozhatja az apokalipszist."
 
Jane és Chris együtt menekülnek a végzet elől – minden pillanatban a lány élete tét, miközben sötét felhőként lebeg szerelmük felett a kérdés: vajon milyen tudás birtokában van Jane Andrews, ami miatt a megdicsőült Fény és az örök Sötétség világa is rá vadászik?
 
Szerelem, szenvedély, misztikum, akció és egy csipetnyi horror… Merülj el a Fényemberek lenyűgöző világában!
 
Könyvmolyképző, 2011
 

Tara Monti: La mattanza

in Fantasy-díj nevezés
 
Mindhármuknak mást jelent. A fiú menekül előle, mert önnön sorsát látta meg a véres tengervízben. A lány elébe megy, mert meg akarja érteni. A férfi? Számára a barbárnak tetsző rítus a halálból fakadó élet szimbóluma. De mindhármuk élete gyökeresen megváltozik tőle.
"A borítékban volt néhány fénykép. Az egyiken az öreg Ris mutatta a blendének nyár végén megszületett tizedik unokáját, a másikon lelkesen integettek neki cserzett arcú férfiak. Kétségkívül az ő kedvéért készült a csoportkép. Valaki hiányzott róla. Kimondatlan, le nem írt kérdésére Mario rossz helyesírással körmölt levele válaszolt kéretlenül is: Sano már nincs a Szigeten..."
Semmi nem üt nagyobbat, mint a rád zuhanó csönd. Kapsz egy esélyt, hogy megérts valamit...
 
Könyvmolyképző, 2011
 
 
 
 
 

Benina: Bíborhajú 2. – A boszorka démona

in Fantasy-díj nevezés
 
  A tiszta vérű boszorka, Claire White normális életet él, olyat, amilyenre vágyott. Kedvesével, a féldémon Kellan Blackkel egyetemre járnak, és végtelenül boldogok. Az Üldözők visszavonultak, noha folyamatosan figyelik őket, a Zsoldos pedig halott. Valaki azonban gyilkos szándékkal tör rájuk...

"A fájdalom haragba csapott át. Hirtelen minden vörös lett. Izzott az ég, és forróság ölelt körbe. Kellan meghalt. Hát kövesse őt a gyilkosa is!"

Létezhet-e nagyobb fájdalom?
Claire világa összeomlik, a lelke apró szilánkokra hullik. Végtelen fájdalmában a Bölcs mutatja meg az utat, mely egy számára idegen világba vezet. Oda, ahonnan talán nincs visszatérés. Segítője az Ellenség, akiben nem lehet megbízni... vagy mégis?

Claire-ben fellángol a remény!
A mágiát maga mögött hagyva elindul, hogy beteljesítse a jóslatot. Ha sikerrel jár, minden helyrejöhet, ha nem, minden elpusztul - vele együtt.

Könyvmolyképző, 2011
 

Lilian H. AgiVega: Az elveszett tündérfalu (részlet)

 Xantusz elégedetten állapította meg, hogy a király vagy még nem adta ki a parancsot a kapuőrség megerősítésére, vagy az ő kis „vízijátéka” a raktárnál már a város minden pontjáról odavonzotta a palotaőröket. Igen, szép kis robbanás volt… talán egy tucat ház dőlt össze, jó néhányan megsérülhettek, esetleg van egy-két halálos áldozat is, de a kapunál csak egyetlen őr strázsál, és ez a lényeg. Egy őrrel pedig csak elbánik…

Xantusz jól tudta, hogy az elmúlt tíz évben soha, egyetlen percre sem hagyták őrizetlenül a kaput. Az ostrom előtt sellő csak akkor tette ki az uszonyát Atlantiszból, ha történetesen száműzték onnan, ezért Eumélosz király nem ítélte szükségesnek a kapu őrzését. A hiszékeny kis Kalliopé azonban elmesélte férjének, hogy az ostrom után az apja Azaész egy kissé félresikerült varázslata miatt állított állandó őrséget a kapuhoz. Annak idején ugyanis, amikor Azaész másodszorra állította helyre a pajzsot, még nem volt tapasztalt varázsló, és mindent spontán módon csinált – ösztönösen kemény pajzsot teremtett ugyan, ám ennek volt egy gyengéje.

© KIMTE Magyar Fantasy Irodalmi Díj